Hogy, milyen volt réges-régen? ---- nem tudom már.---- Hosszú évtizedek homályában, képzeletemben a messze mult csak foszlányokban él. De azt tudom, hogy a család kedvence volt Ő, a mi Kis Katikánk. …. Az asztalnál űltünk Mártival Londonban. A halálhír után néhány nappal. Sirni kezdtem. Egy kis leány képe probált ujraéledni képzeletemben, kis eleven értelmes arcocska, a Katikaé. --- 5 évesnek tűnik, a kitaposott ösvényen a sáros út szélén vezet és, magyaráz, mint ha idegen volnék. A technikumból szünetre jöttem. Egy év, míly hosszúnak tünhetett! … Emlékezetem néhány évvel kesőbbre visz. Már erdőmérnők hallgató vagyok. A család a Menyhárt házban kap menedéket a tátongó nincstelenségben. Katika az időben 10 éves lehetett. Szép serdülő leányka. … Az érettségije és tervei -- a következő emlékcsoport -- már a Kanadai tájak képzeleteivel keverednek. --- A Stanly Parkban beszélgetünk Mártival. Úgy tűnik, mondom neki, hogy Katika férjhez menése elhamarkodott. ---- Mostmár tudom mennyire fölösleges volt az aggodalom . Jó férjet kapott aki védte, segítette és nagyon szerette Őt egy életen át. … Képzeletben most én is itt állok az eltávozott Szülők és élő testvérek között, Katika leányával és Dezső férjével, meghajtott fővel, könnyes szemekkel, imára kapcsolt kezekkel. --- És remegő ajakkal modom az utolsó búcsúmat: --- Jó éjszakát kis testvérem. Nyugodj békében. Laci bátyád